A jegyek problémakezelése


Ki hárít, ki kerül el, ki néz szembe a valósággal, és ki csinál mindenből gondot?

Ma már a stressz nem csak munkahelyi ártalom, hanem a hétköznapok szerves része. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki miként viselkedik, ha problémákkal találja szembe magát. Ha ismeri saját és a környezetében élők problémakezelési mechanizmusait, akkor könnyebben boldogulhat az életében. 
A probléma- és a konfliktuskezelés nem csak a horoszkóp egy tényezőtőjétől függ, így kissé elnagyoltak ezek a jellemzések, viszont vannak alapvető tendenciák, melyek már a Nap állásából is kiderülnek. Részletes elemzés esetén figyelembe vesszük a Nap, az Ascendens, a Hold, a Merkúr és a Mars helyzetét is, és ezek együttese adja a problémák kezelésénél alkalmazott viselkedésmintát. 
A legegyszerűbb kiindulás mégis a születési jegy - vagyis ha ön:

Kos – radikálisan, egyenesen, nyíltan, bátran kezeli a problémákat. Azonban tehetetlenségében agresszióját válogatás nélkül, bárkin kiéli.
Bika – türelmesen kivárja a megfelelő pillanatot, de akkor a személyiségének teljes erejét latba vetve,  saját érdekeit hangsúlyozva elrendezi az ügyet. Sikertelensége esetén sértővé válik, és gyakran visszavonul, és dacosan ellenáll minden segítségnek. 

Ikrek – könnyedén átlép a problémáin, ”majd csak megoldódik magától”. Nem nyeli le, csak a torkáig, utána amennyire csak tudja kibeszéli. Intellektualizálja. Tűréshatárán túl a gondoktól lebénul, depressziós lesz.

Rák – elfojtja, elnyomja, lenyeli, őrizgeti a problémát, nem tudja feldolgozni. Irracionális módon oldja: álomban, analízisben, meditációban. Esetleg kisírja magából. Érzelmi feszültségét másra önti, kiborul (s ezzel újabb problémákat generál). Ha nem tudja megoldani problémáját, hajlamos pszichoszomatikus tüneteket produkálni.

Oroszlán – látványosan és magabiztosan rendezi az ügyeket, ha azok olyan természetűek, hogy ő erőfölényben érezheti magát. Ügyesen kerüli azokat a helyzeteket, ahol tartani lehet a vereségtől. A kudarcot nem szívesen viseli, ingerült lesz, saját hibáját másra hárítja.

Szűz – csinál magának problémát akkor is, ha nincs. Gyakorlatilag szinte minden gondot jelent számára. Precízen őrlődve/őrölve, analizálva, a részletekbe merülve rágódik az ügyein. A végleges megoldás távol állt tőle.

Mérleg – személyes problémáit társasan kezeli, bevonja a másik embert, azt az érzést keltve benne, nála van a megoldás kulcsa. Gyakran elkendőzi a kínos ügyeket, vagy halogatja a szükséges lépéseket, remélve, hogy a gondok az ő beavatkozása nélkül is elsimulnak.

Skorpió – összpontosít a problémára, belemélyed, és végérvényes megoldásra törekszik – ennek kínjait vállalja, az utolsó cseppig kiissza a keserű poharat.

Nyilas – a kis problémák fölött elnéz, a nagyokat elvi alapon kezeli. Irtózik a kicsinyes megoldásoktól. Lehetőség szerint nagyvonalúan, „nemesen” igyekszik ügyei végére pontot tenni.

Bak – rögzít és kivár. Szívósan a célt soha szem elől nem tévesztve oldja meg a problémát. Erőlteti a megoldást, vagy átsrtuktúrálja (átépíti/leépíti) az ügyet. Keményen nekifeszül: törésre viszi a dolgot. Kompromisszumképtelen.

Vízöntő – függetleníti magát a problémától. Kilép a helyzetből. Úgy viselkedik, mint a keljfeljancsi: a problémák a földre nyomják, de ő újra felpattan. Feltalálja magát.

Halak – a problémát elködösíti, átideologizálja, meghamisítja, átszínezi, s mint a tintahal elúszik előle. Kievickél a helyzetből. A gondokat (gyakran másokét is) áldozatként magára veszi s beláthatatlan ideig cipeli.





Rákos Péter Humanisztikus Asztrológia című könyvében található adatok alapján.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése