A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párkapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párkapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése

Bolygó- és horoszkópállítás


A horoszkóp a születés pillanatának csillag és bolygótérképe. Ezt a képet megszemélyesítve, térben felállítva, olyan helyekre juthatunk el önmagukban, amit talán sejtünk, vagy részleteire emlékszünk, de ritkán van vele intenzív kapcsolatunk.

A bolygóállítás nem más, mint a morfogenetikus mező*, vagy tér használata egy születési horoszkóp megjelenítésére. A bolygókat és fontosabb asztrológiai pontokat megszemélyesítő segítők így emberi "testet öltve" képesek felfedni tartalmaikat, emlékeiket, hozott információikat.
Az állító - a képlet tulajdonosa - maga is beleállhat, így érezheti, megtapasztalhatja az egyes horoszkópelemek minőségeit. 

Az állítás egy kérdés megfogalmazásával kezdődik, a kérdező egy aktuális dilemmáját, problémáját vagy állapotát fókuszban tartva állítja a csoportból felkért képviselőket a saját képlete alapján a megfelelő helyre. 
Innen én veszem át a szerepet, és kérem egyesével, hogy a képviselők figyeljenek befelé, elsősorban az érzésikre. Hogy érzik magukat a helyzetükben, milyen a kapcsolatuk a többi képviselővel, és ebből az alapfelállásból indul az állítás legizgalmasabb része, amikor a feszültség a képviselőket mozgásra indítja...

A mozgással az állítás dinamikussá válik, és a megfelelő időpontban a kérdező is beáll a saját képletébe. A feloldást általában mozgásban, és minimális beszédben - úgynevezett oldómondatokkal vezetjük ki. 
A módszer a Hellinger-féle családállítás módszerével rokon, gyakorló asztrológusokkal közösen dolgoztuk ki, és a saját személyközpontú szemléletem, a korábbi hellingeri állítások terén szerzett tapasztalataim és tanulmányaim segíti az állítás vezetését. 

Az állítást követően a kérdező úgynevezett utánkövetést vehet igénybe, ami azt jelenti, hogy segítséget kap az állítás élményének feldolgozásában is, asztrológiai és személyközpontú tanácsadás formájában. 

A csoportos állítások egésznapos programok, ahol több állító kérdése is sorra kerül. Egy nap általában 4-6 kérdés állítására van lehetőség. 
Legtöbbször szükség van segítők jelentkezésére is, akik az állítók mellett aktív részesei az állításoknak, így maguk is gazdagodnak a "szerepeik" által megélt önismereti tartalmakkal. 

A horoszkópállítás díja kérdést állítók számára 15000 Ft/alkalom
Segítő csoporttag számára a díj: 4000 Ft/alkalom

Bejelentkezés a következő csoportra: +3670-557-0902

További kérdéseivel kapcsolatban keressen bizalommal!




Személyközpontú tanácsadás

 Önismereti egyéni konzultációk

Carl Rogers szemléletmódja, a személyközpontú módszer a kliens saját élményeit és megéléseit helyezi a segítségnyújtás középpontjába. Abból indul ki, hogy a személyiség fejlődése mindiga növekedés irányába tart. 

A tanácsadás során biztalmat és biztonságot építünk közösen a klienssel, hogy ebben a közegben juthassunk közelebb és közelebb az önelfogadáshoz. Az elfogadás, mint alap attitűd jellemzi a tanácsadás légkörét. 

Személyközpontú tanácsadásban mentálisan egészséges, életvezetési problémával, nehézséggel, elakadással küzdő személy vehet részt. 

A tanácsadás álatalában ismerkedéssel indul, ami akár 2-3 alkalom is lehet. A tanácsadás ezen szakaszában tudjuk közösen feltérképezni, hogy milyen célt érdemes kitűzni a tanácsadásban elérendő eredményként. 

Az első néhány alkalmat követően - a pszichológiai tanácsadásban szokásos módon - úgynevezett tanácsadási szerződésben foglaljuk össze közösen a kliens és a tanácsadó, hogy milyen céllal, milyen időintervallumra köteleződünk el, illetve itt rögzítjük, hogy milyen gyakorisággal és milyen időtartamban szeretnénk a tanácsadást folytatni. 

Álatában heti vagy kétheti gyakorisággal, alkalmanként 50 percben találkozunk. Ennek célja, hogy egyénre szabott lépésekben, a saját ritmus megtalálásával haladjunk a központi téma feldolgozásával. 

 

Tanácsadásra jelentkezni a +3670-557-0902-es telefonszámon, vagy e-mailben tud.


A konzultáció díja 11000 Ft/ alkalom.
A fenti ár a Törökbálinton tartott személyes és az online konzultációkra vonatkozik.

A személyes konzultációk Budapesten +2000 Ft/alkalom terembérleti díjjal bővülnek
A fizetés módja: készpénz vagy banki átutalás.

Lemondási feltételek:
A törökbálinti személyes és az online időpontok lemondása vagy átfoglalása nem jár költséggel. 
A budapesti személyes konzultáció 48 órán belüli lemondása egyszeri 2000Ft terembérleti díj kiszámlázásával jár.



További kérdése esetén keressen bizalommal! 


A Jupiter az Ikrekben jár egy évig és felpörgeti az eseményeket!


A Jupiter a bölcs, az igazságos, a hívő az asztrológiában
A Jupiter a horoszkóp nagy jótevője, aki mindent kitágít, bővít, bőséggel lát el. Anyagi szempontból és szellemi értelemben egyaránt a bőséget jelenti. Azt a módot jelöli, ahogy az ember terjeszkedik. 12-13 év a teljes ideje, hogy megkerülje a Napot, és végig haladjon a 12 állatövi jegyen. Ebből következik hogy kb. egy évet tartózkodik egy jegyben. Ahol éppen áthalad, ott megnöveli a jegy által amúgy is sugárzott hatásokat. 

Az Ikrekben a kommunikációt, a mozgást, a szellemi és testi mozgékonyságot. Az ügyek is gyorsabban haladnak medrükben előre, ha a Jupiter az Ikrekben jár. 

Azonban nem szabad eltekinteni attól, hogy ebben a jegyben mutatja ki legtöbb negatív hatását is, mivel pontosan szemben van az egyébként uralmi pozíciójával, a Nyilassal. A negatív hatások abban rejlenek, hogy az Ikrek sok információt hordoz, közvetít, nem hatol mélységekbe, nem akarja a bölcsességet is magáénak. A Jupiter azonban arra sarkall, hogy hittel, elhivatottsággal merüljünk alá a tudásban, és akarjunk belőle tanulni, bölcsebbé válni általa. Ez az ellentét a hittel kapcsolatban jelenik meg legerősebben, nem tudjuk átadni magunkat teljesen egy-egy eszmének, mert folyton vizsgáljuk a többit is, hátha a "valódi igazság" (ami nem annyira létezik) pont ott lesz.  Ez kételkedővé, akadékoskodóvá, esetenként hitetlenkedővé tehet minket. Akik eddig is a racionális meggyőződéseik szerint éltek, azok most még kevésbé tudják átengedni magukon azokat a dolgokat, amiben hinni kéne. Akik nagy lelkesedéssel, és nagy hittel kezdtek bele dolgaikba, most kicsit visszafogottabban kezelik a lehetőségeiket.
Legerősebben mindenki azon az életterületen érezheti a Jupiter jótékony, vagy provokáló hatását, ahol a születési horoszkópjában a Jupiter áll. 
(Ha nem tudja, hol állt születésekor a Jupitere, akkor e-mailben kérjen segítséget neve, és születési ideje megadásával. 
Ebben az esetben fontos a születési óra és perc is!)

Mivel a Jupiter lassan halad, ezért hónapokat tölt egy-egy jegyrészletben, ami azt is jelenti, hogy nem hat egy-egy jegy minden szülöttére egyszerre.
2012 június 11-től 2012 július 31-ig a jegyek első 10 napjában születetteket érinti hatása.
2012 Augusztus 1-től 2013 május17-ig az állatövi jegyek „közepén” születettekre hat, vagyis a második dekádban jár.
2013. május 18-tól 2013. június 25-ig a harmadik dekádban, tehát a jegyek 20. napja után születettekre hat
Ezt érdemes figyelembe venni, amikor az előrejelzést olvassuk. 

A Jupiter hatása a születési jegyek szerint:
KOS
Pozitív időszakra számíthatnak a Kosok, a Jupiter kedvezőbb arcát mutatja feléjük. A kommunikáció felgyorsul, és anyagi ügyekben is előrelépésre számíthatnak. Elsősorban személyiségük lesz rugalmasabb, hamarabb tudnak szót érteni másokkal, és kevésbé érzik fontosnak, hogy konfrontálódjanak. A megismerés, a megértés lesz jellemző a Kosokra, amíg a Jupiter jótékony hatását élvezik. Munkában sok hasznos információra tesznek szert, amit kamatoztatni is tudnak. 




BIKA
Most, hogy elhagyta a Bika jegyet a Jupiter, kicsit visszaesnek a sikerek, nem lesz minden annyira könnyed, mint eddig. Sajnos ez az anyagi dolgokra is igaz, bár az elmúlt egy évben elvégzett munka nem marad eredmény nélkül. Most, amikor a Jupiter az Ikrekben jár, a Bikák kis mértékben részesülnek a pozitív hatásokból. Számítaniuk kell egy kicsit mozgékonyabb időszakra szakmailag, párkapcsolati szempontból, de fizikailag is. Az egészségüknek kifejezetten jó, hogy az amúgy lassabb anyagcserét az Ikrekben álló Jupiter némileg gyorsítja. 



IKREK
A Jupiter most az Ikrek életét aranyozza be. Hoz egy kis gyarapodást anyagilag, sikerekhez segít, és az Iker jegyűek élvezhetik az optimizmust is, amit a Jupiter sugall. Kifejezetten kedvező időszak várható. A pontos együttállás a születési Nappal mindig kiemelkedő szerephez jut. Ez az év nagy lehetőséget tartogat, ellenőrizze, hogy az év melyik szakaszában jár pontosan a Napjánál a Jupiter, és akkorra időzítse a szerződéskötéseket, a lakásvásárlást, a befektetéseket, de a házasságkötésre is jó időpont. A perek ebben az időszakban sikerrel zárulnak, sőt még közlekedési bírságokat is megúszhat. Kellemes tervezgetést.


RÁK
Az előző év kellemes hatásai kicsit visszafogottabban mutatkoznak, de nem állnak meg a folyamatok. Szerencsére a Rák jegyűek nem az elhamarkodott típusba tartoznak, így terveiket sem kell elhalasztani, csak kicsit körültekintőbben kell a részletekre figyelni. Ebben az évben, amíg a Jupiter az Ikrekben jár, kaphat olyan információkat, melyek nagy segítséggel lesznek üzleti tervéhez. Kapcsolatiban is a kommunikáció megélénkülésére kell számítani, ami tisztázhat néhány korábbi félreértést. 



OROSZLÁN
A Jupiter gyenge, de pozitív hatás gyakorol az Oroszlánokra. A jó hír, hogy az előző év visszatartó erejének nyoma sincs. Beindulnak a szerencse sorozatok, és ha nem is hatnak akkora erővel, mint az ideális lenne, mégis érzékelhető lesz az anyagi fellendülés, és kicsit könnyedebbé válik a kommunikáció. Kevesebb félreértés, több megállapodás. Az Oroszlánok fellélegezhetnek, és érezhetik, hogy áramlik az életerő bennük. Új, kreatív ötleteket is hozhat az előttünk álló év. 



SZŰZ
A Jupiter az Ikrekből nehezített energiákkal hat a Szüzekre. Visszafogja az amúgy is bizalmatlan Szüzek nyitottságát. Mindent fenntartással kezelnek, az átlagosnál is jobban. Ez az év arra ösztökéli a Szüzeket, hogy álljanak ki véleményük mellett, ami nem lesz egyszerű feladat. Az eddigi szilárd meggyőződéseiket valószínűleg meg kell változtatniuk, felül kell bírálniuk. Új rendek és újfajta kommunikáció kialakításával azonban hozzájuthatnak a bolygóhatás pozitív hozadékához is, ami a nyílt konfrontálódás, és a saját álláspont megvédésének technikája. 




MÉRLEG
Az Ikrek jeggyel azonos elemhez tartozó Mérleg most nagy mértékben részesül a Jupiter jótékony hatásából. Felgyorsulnak a kommunikációhoz köthető ügyletek, a tárgyalások új lendületet kapnak, ami direkt módon anyagi hasznot is hoz. A kapcsolatok, amik a Mérlegek számára létfontosságúak nyíltabbá, közvetlenebbé válnak, és az eddig halogatott vallomásokra is sor kerülhet. Pezsegni fog az élet, és ezt a Mérlegek nagyon élvezni fogják. Amire figyelni kell, hogy a megfontoltság, ami  amúgy sem erőssége a Mérlegeknek, most még kevésbé kap hangsúlyt. Érdemes a fontosabb döntésekhez egy Szűz, vagy egy Bika jegyű személytől tanácsot kérni. 

SKORPIÓ
Habár nem egyértelműen hat negatívan hat a Jupiter, ahogy a Skorpióknak az Ikrekkel nehéz megtalálniuk a hangot, úgy a Jupiter intelmeire is nehezen hangolódnak rá a Skorpiók ebben az évben. Nem direkt hátráltató hatásokra kell számítani, hanem olyan "figyelmeztetésekre" melyek valamilyen másodlagos csatornán érkeznek. Nem a Skorpiók autóját lopják el, viszont folyton dugóban kell állniuk, és így gátolja őket az Ikrekből a Jupiter, hogy ne terjeszkedhessenek tovább. Amit meg lehet tanulni ebben az évben, az az, hogy több szempont alapján kell a döntéseknél és az emberek megítélésénél véleményt alkotni. 


NYILAS
Abban a speciális helyzetben vannak a Nyilasok, hogy pontosan szemben áll velük a Jupiter. Így rájuk kettős módon van hatással. Van amikor pozitív értelemben megpróbáltatások elé állítja a Nyilasokat, például főnökük olyan feladatot bíz rájuk, melyet sok utánajárással, de sikeresen elvégeznek, és ezzel jobb pozícióba kerülnek. A negatív hatása az Ikrekben szemben járó Jupiternek, hogy kommunikációs összevisszaságot teremt. Sok félreértés, esetleg igazságtalanság érheti a Nyilas jegyűeket. 



BAK
Az Ikrekből ható Jupiter nem kellemes hatással lesz a következő évben a Bakokra. Mivel alapvetően a két jegy sem simulékony kapcsolatban áll egymással (az Ikrek sokszor nem elég komoly, pontos, és megfontolt a Bak szerint) a jelenlegi hatás is ilyen visszás lehet. Azok az információk, melyekre a Bakoknak szüksége lenne, sosem onnan érkeznek, ahonnan várják, ez alkalmazkodást és rugalmasságot kívánna, ami a Bakok számára nehéz feladat. Sok feszültségre és még több elégedetlenségre számíthatnak a Bakok ebben az évben. Ha hajlandóak eleget tenni a kihívásoknak, meghaladhatják korábbi önmagukat a rugalmasság képességében. 

VÍZÖNTŐ
Mint az Ikrekkel azonos elembe tartozó jegy, a Vízöntők számára is kedvező időszakot jelöl a Jupiter Ikrekben tartózkodása. Megkapják azokat a kedvezményeket, amiket a Mérlegek is, a kommunikáció gördülékenyebb lesz, rengeteg új kapcsolatra számíthatnak akár szakmai, akár magánéleti téren. Nem lesznek ezek az új ismeretségek nagyon mélyre hatolóak, de hasznosak mindenképpen. Számíthatnak továbbá olyan munka megbízásokra, melyeket évek óta várnak, és anyagi megerősödéssel is kalkulálhatnak. Fordítsanak nagy figyelmet a kezükből kiadott munkára, mert ha a Jupiter tovább áll, és a szerencse elfordul, akkor váratlanul számon kérhetik a Vízöntőket. 

HALAK
Az előző évhez képest kicsit több akadállyal számolhatnak a Halak ebben az időszakban. A nyílt közeledés, és a nyitott viselkedést fogja provokálni a Jupiter, és meg kell tanulniuk a Halaknak, hogy miként képviseljék álláspontjukat a többiekkel szemben. Ez igen nagy kihívás, és csak azok fognak megküzdeni vele, akik úgy döntenek, valami újat hoznak az életükbe. Akik mereven ragaszkodnak a korábbi viselkedésmintáikhoz, azoknak sok nehézséget, félreértéseket, vádaskodásokat kell elviselniük, amíg a Jupiter az Ikrekben tartózkodik. Ha vállalják a változást, akkor viszont magabiztosabban, és gyakorlatiasabb szemlélettel nézhetnek szembe az elkövetkező évekkel. 

Boldog kapcsolat a horoszkóp alapján

Miért nincs tartós párkapcsolatom?


Ismeretségi körömben is sokan vannak, akik nem tudnak hosszútávon boldog párkapcsolatot kialakítani. A futó kalandokból pedig már nagyon elegük van. Így aztán a szingli életmódot választják, vagy inkább ebbe kényszerülnek bele. Véleményem szerint, az sem sokkal felemelőbb, ha ugyan van kapcsolata valakinek, de az inkább csak a státusz végett van, és nem a valódi kapcsolódás miatt. 

A személyiségelemzés során mindenkinél pontosan  meghatározható, hogy milyen vonások segítik, és milyenek gátolják, hogy boldog lehessen. Sajnos ehhez nem elegendő, ha valaki csak annyit tud, hogy milyen jegyben született, ugyanis a kapcsolatainkat csak egy nagyon kis részben befolyásolja a Nap állása. Ebből a szempontból sokkal fontosabb az Ascendens, illetve annak ellenpontja a horoszkópban, a Descendens, a hosszú távú párkapcsolatok jelölője.


Ha már önmagáról tudja milyen, könnyebb olyan partner találni aki illik önhöz, ezért érdemes az asztrológiához fordulni segítségért.


Ha nem tudja, mi az Ascendense, írjon egy e-mailt, amiben szerepel a születése éve, hónapja, napja, és órája, perce is!, valamint, hogy hol született. A válaszban megkapja, hogy mi az aszcendense.


Ascendens jegye szerint sorolom fel, hogy kire mi jellemző párkapcsolataiban.

Az Ascendens jegye:
KOS
A párkapcsolat nagyon fontos számára, ha már kialakítja a családját, akkor gondoskodik is róluk. Szereti, ha hízelegnek neki, de ha elveszíti érdeklődését, akkor hamar bevonz egy új személyt, aki rajonghat érte. A szerelemben sokat ad, de nagyon ritkán szerelmes. Inkább kedvtelésből van a másikkal. Szüksége van a folytonos megújulásra, ezért érdemes erre odafigyelni a párkapcsolaton belül, hogy ne azon kívül keresse. Látszólag irányítani akar, de jobb, ha kapcsolati területen a társa határozott döntéshozó, mert sajnos az nem az erőssége.

BIKA
Birtokló és hűséges, de csak a saját felfogása szerint. Kapcsolataiban az egyenrangúság nem nagyon kap teret, viszont tudja tisztelni és tiszteletben tartani a másik felet. Sosem hagyja, hogy nyerjen a másik, a versengés a kapcsolat elemi része. Ha teljesen "birtokon belül" érzi magát, akkor elbizonytalanodik, hogy valóban ezt akarta-e, és egy kicsit elkezd körülnézni. Féltékeny alkat, ami önbizalomhiányának a leplezése. Csak akkor ismerhetjük igazán, ha ő is úgy akarja, ugyanakkor mindennél jobban vágyik arra, hogy megismerjék.

IKREK
Az Ikrek Ascendens jegynél sokat számít, hogy mennyire stabil Napjegyhez társul. Mivel nagyon kíváncsi, és lételeme, hogy mindenről legyenek ismeretei, ezért kihívást jelent neki az állandóság. Csak a folytonosan megújulni képes partner tudhatja hűségét magáénak. Nem hatja meg sem a féltékenység, sem az odaadó imádat. Ha unatkozik, akkor tovább áll. "Bezárni" nem szerencsés. Mivel kommunikatív alkat, ezért bármit meg lehet vele beszélni, de sajnos a nagyon "lehúzó" érzelmi kötelékek elöl inkább menekül. Szabadon szeretni, ez a jelszó.

RÁK
Az egyik legstabilabb párkapcsolati típust a Rák Aszcendensűek képviselik. Hatalmas igénye van az érzelmekre, de csak keveset tud nyíltan kifejezni a kapcsolataiban. Általában szereti, ha konvencionális szerepek érvényesülnek, a férfi-férfias, a nő-nőies. Csak a legnagyobb fokú biztonságban nyílik ki teljesen érzelmileg. A Rák Aszcendensű férfiak jól viselik, ha partnerük kicsit az anyai szerepet is betölti életükben. Kitartóan áll társa mellett, de ezt maximálisan elvárja a másiktól is. Nem szívesen és nem könnyen ad szabadságot kedvesének.

OROSZLÁN
Férfiasan van jelen a kapcsolataiban, szereti, ha irányíthat, és nem igazán bírja, ha kioktatják, vagy gyerekként kezelik. Ezzel együtt olykor kifejezetten gyerekesen viselkedik. A másik mellette teljes szabadságot élvez egészen addig, amíg rajongásáról biztosítja. Az Oroszlán Aszcendensű férfi esetében kifejezetten igaz, hogy amit szabad nekem, azt nem feltétlenül fogadom el nálad. A flört csak akkor fér bele a kapcsolatba, ha ővele történik. Ugyanakkor nagyon intenzíven képes támogatni a párját, annak minden vállalkozásában, vagy tervében. A sikerrel lehet hosszú távon hűségessé tenni, és persze a szakadatlan rajongással iránta. 

SZŰZ
Legfontosabb, hogy lelki társat találjon a másik személyében. Az, hogy ez miben jelenik meg a hétköznapokban csak ő tudja.  Ő az aki a legnagyobb gyötrelmeket is elviseli, ha hisz a másikban. Ugyanakkor rendkívül kritikusan és olykor nagyon szarkasztikusan ítélkezik párja felett. Nehezen állja meg, hogy ne partnere életét élje, és nem veszi könnyen, ha erre figyelmeztetik. Egy férfi számára ez még jó is lehet, de amikor egy Szűz Aszcendensű férfi éli a partnere életét, az nagyon megterhelő, és nem is igazán férfias megnyilvánulás. Így ők gyakran választanak - tudatalatt - olyan társat, aki kicsit elnyomja, esetleg kihasználja őket. Hosszú távon is kitart a másik mellett, és nem tud szakítani.

MÉRLEG
Kezdetben úgy viselkedik, mint akit meg kell hódítani, a kapcsolaton belül viszont gyakran veszi magához az irányítást, ami azért is nehezen elfogadható a másik részéről, mert döntési nehézségei sokszor lassítják az életbeli eseményeket. Ragaszkodását nem nagyon fejezi ki, inkább csak akkor vall színt, ha éppen a szakítás határán van a másik. Mivel alapvetően könnyen ráismer, hogy milyen szerepet kell vállalnia, hogy a párja boldog legyen, ha úgy érzi viharfelhők gyülekeznek, hamar változtat viselkedésén, de sosem véglegesen. Vonzzák a stabil, határozott emberek, mégis gyakran vitázik velük, és ilyenkor a kapcsolat átcsaphat csatározások sorába, amiből többnyire konkrét állásfoglalás nélkül száll ki. Az ő mondata: "Ahogy érzed..."

SKORPIÓ
Talán az összes jegy közül a leginkább szenvedélyes és tartós kapcsolatra törekvő. Nem ezt a képet festi magáról, és mert általában a megjelenése sincs összhangban a magáról alkotott képpel, ezért nem átlagos módon kelti fel a másik nem figyelmét. Férfiként szereti a Macho, vagy a Mágus szerepét, nőként pedig csapong a Misztikus nő, és a Domina között. Az erős kisugárzás elvitathatatlan tőle, így általában célhoz is ér. Sajnos elég sok idejébe telik, mire rájön, hogy mit is szeretne ténylegesen megélni, megtapasztalni egy kapcsolatban. Viszont, amikor tisztába kerül önmagával, akkor a párja a paradicsomban érezheti magát. Akár férfi, akár nő, tökéletesen testesíti meg a szerepét, és kiváló partnere a másiknak a szó klasszikus értelmében. Valóban partner egy életen át.

NYILAS
Kíváncsisága annyira erős, hogy szinte kivétel nélkül mindenkiben talál olyasmit, amihez vonzódni tud. Tartós kapcsolataiban addig lelkes és figyelmes, amíg a "csoda 3 napja" tart. Aztán lankad a kíváncsisága, és sokszor fordul elő vele, hogy egy intenzívebb inger elvonja a figyelmét partneréről. Legfőbb vonzást számára a másik intellektusa jelent. Ritkán van ideje megtapasztalni, hogy a hosszú ideig tartó párkapcsolat mennyi előnnyel és biztonsággal jár. Általában a változatosság, és az új tudás iránti igénye győz, és nehezen marad hűséges. Hűségét a folytonosan megújuló közös feladatok tudják táplálni, illetve, ha partnere elég sokoldalú ahhoz, hogy a Nyilas Aszcendensből fakadó, gyakran változó érdeklődési köreihez táptalaj, és lelkes közönség maradjon. 

BAK
Hűséges, és nagyon ragaszkodó társ, aki a kapcsolat biztonságán belül rengeteg érzelemmel, és stabilitás-érzettel halmozza el párját. Lelkiállapotai - boldogság, munkakedv, depresszió, hiszti, sértődékenység, kitartás, stb. - gyakran váltogatják egymást, így partnere nem árt, ha ideje korán megtanulja kezelni ezeket az élethelyzeteket. Nem durván féltékeny, viszont, ha egyszer a fejébe vesz valamit, nehezen lehet lebeszélni róla.  A racionalitás és az elborult, csak érzelmi benyomásokra támaszkodó érvelése kiszámíthatatlanul jelentkeznek a vitás helyzetekben. Nem hangzik könnyűnek, pedig érdemes időt adni neki, mert sokszorosan megtérül, ha végre biztonságban érzi magát, mert akkor sosem látott szeretettel és stabilitással viszonozza a kapott bizalmat. 

VÍZÖNTŐ
Függetlenségi vágya "harmonikusan" keveredik uralkodási vágyával. Párkapcsolataiban a Vízöntő Aszcendensű személy minden körülmény között megőrzi szabadságát, és jogot formál magának arra, hogy szabadon mozoghasson minden esetben. Ezzel együtt ragaszkodó, és nagyon kitartó partnere mellett. Nem kér sok babusgatást, de szívesen veszi a dicséreteket. Ő maga nem nagyon folyik bele a hétköznapok sodrásába, mivel gyakran amolyan "művész alkatú". Megelégszik a fura helyzetekkel, amik mindig alakulnak körülötte. Nem hétköznapi jelenség, és sosem szürkék mellette a hétköznapok. Kellemes, nem veszekedős társ, de hagyni kell szabadon élni, és szórakozni. Az élet mélységeiről csak akkor beszél, ha nagyon muszáj. Szívesebben nézi a "napfényes oldalt".

HALAK
Odaadásból ő a legkiválóbb az összes típus közül. Szeretetét folyamatosan kifejezi, sőt olykor kicsit sok is, viszont csak ezzel tudja kompenzálni a kapcsolaton belüli kisebbségi érzését. Ha ő a domináns a kapcsolatban, akkor viszont gondoskodási, és megmentő hajlamai vezérlik, és ez sem sokkal könnyedebb műfaj, mint az előző. A Halak Aszcendenssel párkapcsolaton belül nagyon kifinomult kritikai érzék, és elképesztő beleérző készség jár. Nem lehet igazán átverni, mert vagy megérzi, vagy észreveszi a hibát a rendszerben. Ő maga látszólag sosem kér semmit cserébe önfeláldozásáért, de titokban mindig arra vágyik, hogy végre ő legyen az, akit kiszolgálnak. Nem meglepő hát, hogy hűségét akár egy életen át is garantálni lehet, ha időnként egy-egy napot neki szentel partnere, és "meghálálja" az év többi napján kapott szeretetet. 


Kérje személyes horoszkópelemzését: jelentkezzen e-mailben, vagy kérjen időpontot telefonon

Bánj jól a pasikkal!

Kulcs a 12 jegyhez

Minden jegynek megvannak a maga rigolyái, és gyengéi. Ha ismered ezeket, könnyedén elboldogulsz a kiszemelt férfivel. A lényeg, hogy ne tegyél olyat, ami biztosan kiveri a biztosítékot, viszont helyezd előtérbe azokat a dolgokat, melyekhez vonzódik. Figyelj rá, hogy mit tart fontosnak, és hangsúlyozd az, amit pedig utál, azt még véletlenül se csináld. Itt egy kis útmutatást találsz, hogy könnyebben eligazodj a férfiak világában.

KOS: Szereti a kemény lányokat
Gyűlöli, ha dirigálják. Örülj a bókjainak, és ahányszor csak tudod, mutasd ki, mennyire kedveled. Meg se kíséreld, hogy más fiúval kacérkodsz azért, hogy féltékennyé tedd - ez garantáltan csődöt jelent. Mutasd meg, milyen erős jellem vagy.

BIKA: Szerelmeskedő, temperamentumos
Nagyon érzéki. Tehát várhatod, hogy mindig simogatni, becézni fog - de ne légy túlságosan vad, ha jelen vannak a barátai is.Szereti a mosolyodat - légy hát vidám, mutasd meg, mennyire szórakoztat, ha vele vagy. Ne mondd neki, hogy bele vagy esve, mielőtt magától észre nem venné. Nyilvános helyeken ne rendezz jeleneteket. Ne sürgesd, ha fontos döntés előtt áll.

IKREK: Az akadékoskodást nem szereti
Soha ne mutasd ki, hogy féltékeny vagy. Ne bízz meg vakon benne. Tedd számára egyértelművé, hogy milyen jól kijössz másokkal. Mutasd meg neki, mennyire intelligens, toleráns és tapasztalt vagy. Soha ne mondd azt, hogy mindig szeretni fogod, vagy, hogy mindent megtennél érte, amit csak kíván. Nevess a viccein. Semmit nem utál jobban, mint az olyan lányokat, akik mindig mindent jobban tudnak nála. Ne bosszankodj azon, ha egy kicsit késik.

RÁK: Mindenben megbízható
Minden titkodat rábízhatod. Mutasd ki, hogy csak egyetlen férfire van szükséged, mégpedig rá. Ne bosszants fel. Olykor hívd meg vacsorázni. Támogasd, és önts bele bátorságot, ha arra van szüksége. Ne nyomozz sokat a múltja után. Adj neki alkalmat arra, hogy megbizonyosodjék arról, mennyire bízol benne. Jelenlétében bánj jól a gyerekekkel.

OROSZLÁN: Érzékeny és gyorsan sértődő
Ha vele vagy, jobban kiöltözhetsz, és lehetsz nagyvilági dáma. Szereti az elegáns cuccokat. De vigyázz a bóvli neki nem való. Van egy-két dolog, amit nem szeretsz benne? Soha meg se említsd, változtatni nem fog, viszont megsértődik. Csodálatra van szüksége. Ne hagyd, hogy mások dirigáljanak neked, szeretni az önálló nőket. Ha fáradt vagy elmenni vele bulizni, akkor valami nagyon jó indokot találj ki, amiben fontos, hogy nem miatta, hanem miattad nem tudsz menni.

SZŰZ: Kicsit darabos, és gyűlöli a meglepetéseket
Akkor is, ha egy kicsit faragatlannak tűnik, próbáld megérteni. Egyáltalán nem bírja a hirtelen helyzeteket, és a meglepetéseket. Nagyon nagyra tartja az anyját. Ha könnyen akarsz boldogulni vele, utánozd kicsit, de nehogy észre vegye. Mondd neki, hogy milyen klassznak találod őt, ez borzasztóan hízelegni fog neki. Mutasd ki, hogy a tisztességre milyen nagy hangsúlyt fektetsz. Ne akadékoskodj - ezzel elveszed a kedvenc szórakozását. Soha ne sértsd meg, nem tud megbocsátani. Soha ne beszélj róla a háta mögött, hacsak nem jókat mondasz.

MÉRLEG: Iszonyatosan örül az ajándékoknak
Látványosan örülj, ha bókol neked. Soha ne kényszerítsd olyasmire, amit nem akar. Ne beszélj vele a volt barátnőjéről, pláne, ha féltékeny vagy rá. Minden apró ajándéknak nagyon tud örülni. Ne ásítozz, amikor "érdekes" történeteket mesél. Ha valamiben nem tud dönteni segíts neki, de ne oktasd ki. Ne kémkedj utána, és ne kérdezősködj, hogy amikor egyedül van, mit csinál.

SKORPIÓ: Gyakran kirúg a hámból
Ne dőlj be a sértő megjegyzéseinek - azt gondolja vicces. Ezzel akar hódítani. Ne kritizáld a magatartását, a küllemét, a férfiasságát. Ne beszélj folyton a korábbi barátnőiről, és ne untasd a volt barátaidról szóló történetekkel. Nyugodtan lehetsz szexis, de ez csak neki szóljon. Magyarázd meg neki, hogy nem mindent engedhet meg magának, mert különben mindent megengedne.

NYILAS: Nincs remény, nem fog megváltozni
Szereti az új, friss dolgokat. Szeret öltözködni, és nem mindig harmonikus amit felvesz, de egyedi. Ne piszkáld a súlya miatt, tudja ő is, hogy hízásra hajlamos, csak nem szereti beismerni. Engedd, hogy néha nélküled is legyen. Ha vele vagy légy vidám, és élvezd az életet. Ne akard, hogy figyeljen a részletekre. Meg se próbáld elvi kérdésekben meggyőzni. Társaságban ne piszkáld, mert sokat okoskodik. Mutasd ki, hogy mennyire felnézel rá, és a tudására. Éreztesd vele, hogy különleges, nem hétköznapi ember.

BAK: Fontosnak tartja a pontosságot
A magamutogató nőktől a hideg rázza. Figyelj, hogy a szabályait ne szegd meg, vagy ha mégis, akkor tudasd vele, hogy tudod mi a szabály, csak másként akartad csinálni. Díjazza a kitartást, és az akaratot. Ne akadékoskodj a hobbija, az érdeklődési köre miatt, akkor sem, ha unalmasnak tartod. Soha ne késs randevúról, és soha ne sértsd meg. Ne viccelődj olyan dolgokon, ami fontos neki, és ne faggasd mások előtt. Amit nem akar elmondani, arról hallgatni fog, viszont dühös lesz rád, ha nem hagyod békén.

VÍZÖNTŐ: Csak átlagosnak ne gondoljanak
Légy erős és független. Soha ne próbálj valamit könnyekkel elérni, nem hatja meg. Jó benyomást tehetsz rá, ha figyelsz a környezetedre, a környezetvédelemre. Ne fecsegj, és dühöngj. Szokj hozzá, hogy olykor több időt tölt a barátaival, mint veled. Keep smiling!

HALAK: Szentimentális, de megbízható
Ne nevess a szerelmes levelein, sőt lepd meg azzal, hogy te írsz neki. Vagy akár egy verset. Soha ne várd el tőle, hogy védelmezzen. Ne állj le vele vitatkozni, parttalan dolog. Ébreszd fel benne az érzést, hogy intelligens, tehetséges és szép. Segíts neki, hogy megtanuljon nemet mondani. Ne akard elérni nála, hogy a dolgai közt rendet tartson. Fogadd el, hogy nem egy éjjel-nappal bulizós fajta.
















Kép:

Mi van, ha a pasim/csajom nem illik hozzám a horoszkóp szerint?

Arról rengeteget lehet olvasni, hogy kik illenek össze a csillagjegyeik szerint. Többek között én is írtam már erről a "Kihez illek?" című cikkben. De mi van akkor, ha az a dögös és ellenállhatatlan másik nem passzol a nagy horoszkóptörvények alapján, és mégis döglesz érte? Akkor itt a gyors segély.

A legkevésbé összeillő jegyeknek is vannak közös pontjaik, és ha inkább ezekre összpontosítunk, a kevésbé passzentos részt pedig hatalmas türelemmel elviseljük, akár még működhet is a dolog.



KOS
A Kosok legkevésbé az önfejűségről mondanak le, tehát azt kell megtanulni elviselni. Legkevésbé egy Kos-Vízöntő, vagy egy Kos-Rák kapcsolatban tudom elképzelni, hogy könnyen működik. 
A Vízöntő annyira kívülálló, hogy már szinte jelen sincs, ami a Kosnak hol nagyon hideg, hol egyszerűen észre sem veszi a másikat, mert éppen siet, és szokása szerint elrohan a lényeg mellett. 
Megoldás: A Vízöntő szereti az új impulzusokat, és kedveli az extravagáns, átlagtól eltérőt. A Kosnak ezek nem jelentenek nehézséget, szívesen vesz részt bármilyen programban, ami nem tart túl sokáig, és nem kell nagyon koncentrálni. Az pedig tőle sem áll távol, hogy kizökkentse környezetét a megszokottból, szóval az extravagancia is belefér. 
A Rák jegy sértődékenysége és érzelmi zsarnok hisztijei nem hatják meg a Kost, maximum dühös lesz, amin a Rák újra megsértődhet. Ez egy jó hosszadalmas játék, ami igen sok energiát rabol el mindkét féltől. A Kos amúgy is gyakran beszél nyersen, amit a Rák jó eséllyel ért félre.
Megoldás: A Rák érzelmi mélységei és céltudatossága szimpatikus lehet a Kos számára, ha az érzelmeket nem csak a romantika, hanem az adrenalin is erősíti. Egy kis kockázatvállalás a Rák részéről, és máris meg van a közös pont. A másik lehetőség, ha közös célokért hajtanak. A Rák adja az intuíciót, a Kos az energiát, és már kész is egy hatékony csapat.


BIKA
A Bika a cuccaihoz, az embereihez és a pénzéhez ragaszkodik leginkább, tehát ezt kell tiszteletben tartani. Ha szerencsés a másik, akkor az őrzött emberek közé tartozik, és stabil helye van, úgy a következő 100 évben.
A legkevésbé egy Ikrek-Bika vagy egy Nyilas-Bika kapcsolat gördülékeny. Persze a Vízöntővel is van mit félreértenie.
Az Ikrek személyek "sok mindent, de nem túl alaposan" működési morálja nem fér össze a Bika "szépen, okosan, átgondoltan, tanuljuk meg, hogyan kell, aztán csináljuk" mentalitásával. Arról nem is beszélve, hogy a féltékeny Bika kiakad minden pillanatban, ha az Ikrek épp információszerző körúton van.
Megoldás: Az Ikrek és a Bika szereti a társaságot, csak más szerepet töltenek be. Ha sikerül megértetni a másikkal, hogy a partner mit kedvel bizonyos helyzetekben, akkor megkapják egymás nézőpontjait, és onnan is folytathatják a vizsgálódást. Nincs is viccesebb, mint kibeszélni valakit a háta mögött, és ez a Bika-Ikrek párnak kitűnően megy.
A Nyilas, mint szabadságvágyó és szalmaláng lelkesedésű ember, nehezen feldolgozható élményt nyújt a kitartó és kötöttségekre vágyó Bikának. A Bika földhözragadtsága pedig egyenesen fullasztó egy Nyilasnak.
Megoldás: Mindketten szeretik az előadó művészetet és a lakberendezés világát. Ugyan nem fogják ugyanazt a stílust képviselni soha, de kellemes "kalandozást" jelenthet mindkettejük számára a másik ízlésének felfedezése és ezáltal a másik megismerése. De ha ez túl bonyolult, táncolni is imádnak mindketten, szóval lehet a közös pont egy jó bulizás is.
A Vízöntőt csak a rend kedvéért sorolom ide. Ha valaki nem bírja a Vízöntő hűvös távolságtartását, akkor az a Bika (meg a skorpió, de erről később). A Bika szenvedélyes, a Vízöntő intellektuális. Erről ennyit, olaj a vízben. 
Megoldás: Ha közös intellektuális témáik vannak, például egy jó film, egy társadalmi vagy filozófiai téma, egy fotókiállítás stb., arról élvezettel tudnak beszélgetni, ami már mindenhez elvezethet.


IKREK
Szereti a nyüzsgést,a sok fecsegést, ha mindenről tudhat, ha nem kell nagyon felelősségekkel terhelnie magát, ha szabad lehet.
Ellenjavallt az Ikrek-Bika, Ikrek-Skorpió és Ikrek-Halak viszony.
A Bikával való kapcsolatát nem feszegetem tovább, a Bikánál meg lehet találni.
A Skorpió mint mélyre hatoló, szenvedélyes, titkolózó, féltékeny, paranoid jegy, nem sok tápanyagot nyer az Ikrek izgága, mindenbe belekotnyeleskedő, de nem igazán elmélyedő személyétől. Inkább idegesítik egymást, az Ikreket a túlkomplikálás, a Skorpiót a nyegleség.
Megoldás: Pletykáljanak együtt, azt mindketten szeretik; és sportolni is jól tudnak együtt, főleg, ha az Ikrek hajlandó versenyezni. Egy jó verseny mindkettejüket felélénkíti. Illetve a szókirakó társasjátékok, ahol a verbális és írásbeli logikára van szükség. Mindketten jó nyelvészi képességekkel vannak megáldva.
A Halak is kettős jegy, akár az Ikrek, így egy kapcsolatban négyen már kicsit sokan lesznek. A Halak otthon ülne, az Ikrek folyton menne. 
Megoldás: Mindketten szeretnek embereken segíteni, emberek között lenni. Az ilyen jellegű közös munka vagy szabadidős tevékenység jó lehet. Valamint nagyon gyerekbarát és gyermeki lélek az Ikrek és a Halak is. Mivel egyikük sem akar igazán felnőni, ebben nagyon egymásra találhatnak. Hogy a számlákat ki fizeti majd be, az egy más kérdés :)


RÁK
Szeret gondoskodni, kicsit néha túlzásba is viszi. Hisztis és sértődékeny, de bárhol egy perc alatt otthont teremt a semmiből. Csak szeretni kell, és elviselni, hogy ő nagyon-nagyon-nagyon szeret.
A fent említett Rák-Kos mellett a Rák-Oroszlán lehet még kicsit nyűgösebb a kelleténél.
Az Oroszlán legalább annyira hisztis, mint a Rák. Fej-fej mellett nyernék a zodiákusbeli versenyt ebben a számban. Szóval, a Rák szeretné, ha az Oroszlán elismerné, az Oroszlán meg azt, ha Rák ajnározná folyton. Két szék között a pad alá.
Megoldás: Mindketten szeretik a kényelmet és a meghittséget. És jól játsszák a nagy drámákat. Közös színházi produkciókban sikeresek lehetnek. Rendezzék be közösen az életterüket, az Oroszlán adja a cuccokat, a Rák meg elhelyezi. Ebben jó párost alkotnak. Ha kész a ház, jöhet a házibulik végtelen sora, az Oroszlán a házigazda, a Rák a gondoskodó vendéglátó.


OROSZLÁN
Ő uralkodni szeret, ha minden a kedve szerint történik. Amit imádni lehet benne, a magabiztosságát, és büszkeségét, pont ugyanattól kell megőrülni, ha szembe kerülsz vele valamiért. Az Oroszlán-Rák kapcsolatot itt olvashatod feljebb, azonban a Halakkal alakított páros is megérdemel pár sort.
A Halak mindenben alkalmazkodik az Oroszlánhoz, aki, ki hinné, a kihívást hiányolja ebben. A kapcsolat általában sok alá-fölérendeltségi problémát rejt, ha a hölgy az Oroszlán.
Megoldás: Mindketten szeretik a meghitt estéket, és a kényeztető nagy kád vízben fürdést. De mivel nincs mindig este, és nem lehet egy életet a kádban leélni, helyezzenek hangsúlyt a társadalmi, szociális segítségnyújtásra, melyben az Oroszlán dicsfényben ragyog, a Halak meg zsigerből szereti.


SZŰZ
Ő az aprólékosság, a gondosság és a precizitás embere. Kicsit - vagy nagyon - aggódó, de nincs elárasztva önbizalommal. Akadékoskodó, hibakereső-találó és profi önsajnáló. Legkevésbé a Szűz-Kos  és a Szűz-Nyilas párosok boldogulnak.
A Kos, ha békén hagyják, nem kibírhatatlan, de ha aggódással és kritikával kezelsz mindent körülötte, hamar elszakad a cérnája. Mivel a Szűz kicsit mazochista, talán egy-két pofon is elszállhat...
Megoldás: Együtt bármit meg tudnak csinálni, legyen az faház, vagy sportteljesítmény. Annyi kell, hogy a Kos nézzen meg egy meccset, vagy menjen el edzeni, amíg a Szűz cizellálja, hogyan kéne kivitelezni a dolgot. Utána a Kos szívesen megcsinálja vele, legyen az a legértelmetlenebb vállalkozás a bolygón.
A Nyilas legfőbb tudománya, hogy nagyban, átfogó összefüggésekben szeret gondolkodni, és nem mindig törődik a részletekkel. Sőt gyakran a cselekedetei kimenetelével sem. Ettől a Szűz eret vág magán, majd azonnal fel is takarítja.
Megoldás: Mindketten szeretnek filozofálni és elméleteket kitalálni. Amire érdemes vigyázniuk, hogy sose akarjanak közösen megvalósítani valamit.


MÉRLEG
Az összes jegy közül ők tudnak a legkevésbé egyedül lenni. Ebből az következik, hogy mindig azzal kedvesek, aki éppen ráér, és ezáltal megérdemli. Ha van kapcsolata, azzal van elfoglalva, ha nincs, akkor azzal, hogy mikor lesz már. Ez az ördögi kör nem feloldható. Párja akkor van gondban, ha Bak, vagy Vízöntő jegyű.
A Bak szereti, ha egyenes és őszinte valaki, érzelmeit azonban nem nagyon mutogatja. Ez a két dolog olyan messze van egy Mérlegtől, amennyire csak lehet.
Megoldás: A Mérleg szépérzéke mindig elbűvöli a kicsit szögletes Bakot. Ha ráállnak, hogy tanuljanak egymástól, akkor lehet egy kicsit gyakorlatiasabb Mérleg és egy kicsit jobb ízlésű Bak a végeredmény.
A Vízöntő nem csinál nagy ügyet az emberi kapcsolatokból, de nem is bírja, ha folyton a nyakába lihegnek. Ugyan hidegen hagyja, hogy a Mérleg miként játssza kisded játékait mással, nem bírja, hogy a Mérleg folyton vele akar lenni. Nem is érti, mi a jó abban.
Megoldás: Mivel mindketten szellemileg nyitott emberek, tudnak együtt menni szórakozni, és a közös kulturális események is felvillanyozzák őket. Talán leginkább egy extrém divatbemutató lehet a közös pont.


SKORPIÓ
Szenvedélye és végletessége pont annyira vonzó, mint amennyire idegesítő. Hogy mennyit bír a partner, azt csak az együtt töltött idő mennyisége és minősége határozza meg. A kissé felsőbbrendűségi komplexussal élő Skorpió legkevésbé a fentebb említett Ikrekkel és a Vízöntőkkel jön ki könnyen.
A Vízöntő szabadságvágya, humánus világszemlélete és nem utolsó sorban a kívülállóként való viselkedése a Skorpiót folytonos piszkálódásra sarkallja. Ki akarja ugrasztani a nyulat, vagyis a szenvedélyt a Vízöntőből, de ennek általában csak veszekedés és ajtócsapkodás a vége.
Megoldás: A Vízöntő szabad szelleme és korátok nélkülisége inspirálja a Skorpiót. Mindig fognak közös témát találni, ha a szexualitás területén maradnak. Ebből az egyetértésből még sok izgalmas dolog kicsírázhat.


NYILAS
A 12 jegy bölcse, nem annyira vicces, ha minden hétköznapi kérdésben meg akarja mondani a tutit. A hetente új – „ez tényleg az egyetlen világmegváltó megoldás” – hobbija, amiben a másik teljes támogatását kívánja, egy idő után fárasztó lehet. Párkapcsolatban legkevésbé a Szűzzel (fentebb részletezve) és a Bakkal van esélye.
A Bak a kiszámíthatóságot, az állandóságot és az egyszerűséget kedveli. Ezek a Nyilastól olyan elvárások, amelyek csak tejes agyátültetéssel lehetségesek.
Ezt elkerülendő a megoldás: a Nyilas szereti a tudományos dolgokat, a Bak pedig érti a racionális és tudományos dolgokat, így ezen a mezsgyén együtt járhatnak. Van elég felfedezni való a világban, így ez akár sokáig kitarthat. Ugyan nem lesz túl gyakorlatias a hétköznapi életük, de talán el lehet boldogulni vele.

BAK
A szabálykövetés és a racionalitás, valamint az érzelmek kordában tartása nagy erény és nagy feszültségforrás is egyben. Az érzelmeit magába záró ember, aki az észérvek ösvényen halad, sok nehézséget okoz párjának, különösen, ha ő Mérleg vagy Nyilas, esetleg Halak.
A Mérleggel és a Nyilassal már tudjuk, hogyan élhet mégis békében.
A Halak csak ritkán racionális, annál inkább emocionális, és nem állíthatjuk azt sem, hogy nagyon el tudná őket rejteni. Viszont a mélabú, melyet gyakran átél, hozzá a Bak depresszív hajlamával, sem vezet túl jóra. Még ha passzolni látszik is.
Megoldás: A Halak otthonülő természete azonos a Bakra is jellemző otthon üléssel. Ezek a meghitt esték jó alkalmat adnak a bensőséges boldogságra. További lehetőségeket nyújt, hogy a Halak alkalmazkodó képessége és a Bak szabályozó igénye is kiegészítik egymást. Persze előnyösebb, ha a férfi a Bak jegyű.

VÍZÖNTŐ
A kivonódás és a megfigyelői álláspont hasznos egy auditornak, de nem hasznos párkapcsolatban. Ugyancsak elismerésre méltó tulajdonság a függetlenség, de függőségektől és az elkötelezettségektől való menekülés és félelem már kevésbé fincsi a hétköznapokban.
Az eddigieket elolvasva olyan, mintha a Vízöntő lenne a 12 jegy közül a legösszeférhetetlenebb. Pedig éppen ellenkezőleg, ő a 12 jegy közül a leghumánusabb és a legkevésbé elvárásokkal teli. Képes tisztelni a másságot. A Kossal, a Bikával, a Mérleggel és a Skorpióval azonban tényleg kevésbé könnyű egy Vízöntőnek, mert a fenti négy jegy alaptulajdonságai tökéletesen szembemennek egy Vízöntő természetével. A Megoldások az egyes jegyeknél olvashatóak.


HALAK
Érzelmei hullámzó óceánjában boldogan lubickol a Halak, és mindezt szívesen meg is osztja, na de napi 24 órában egy imbolygó hajón, ami ráadásul más ritmusa szerint dülöngél…ezt nem kívánhatjuk senkitől, hogy hosszú távon kibírja. De az önfeláldozás és a ráhangolódás összehozza a párokat, amíg ez nem válik terhessé a másiknak.
Szóval kik a legkevésbé toleránsak a Halak természetével szemben? Az Ikrek, az Oroszlán és a Bak. Saját jegyüknél megtalálhatod feljebb a Megoldást, ha ilyen jegykapcsolatban élnél.