Mi felé haladunk most? 2020. utolsó negyedév


Sokan keresnek és kérdeznek arról, hogy mi várható. Legtöbben arra kíváncsiak, hogy személyesen mit tehetnek, hogy a külvilágban zajló események mentétn a "belső" munkájukkal jó irányba haladhassanak. Az elmúlt hetek egyéni konzultációinak köszönhetően kialakult egy elég jól látható "erővonal", ezt szeretném megosztani veletek. 

Röviden: keresd azt az érzést, ahol leginkább önmagad vagy egy válaszra adott kérdésben. Hitelesség, önbizalom, higgadtság. Ezeket az erényeket adja a Szaturnusz a Bakban.

A Szaturnusz analógiái szerint, és vonatkoztatva a jelenlegi helyzetre, a bizonytalan helyzetekben azt vehetjük alapul, ami önmagunkból fakadóan elérhető. Nem veszünk igénybe külső segítséget. Sokszor nem is hallgatunk másokra. Makacsság, kitartás és higgadtság. Persze, jegyfüggő, hogy ezek a képességek hogyan jelennek meg, és mivel most saját uralmi területén a Bak jegyében jár, így a Bak minőségein keresztül mutatja legjobb tulajdonságait. A higgadtság visszafogottsággal társul, az önmagából fakadó cselekvés felelősségvállalással társulhat. Mivel a külső tényezők bizonytalansága a belső biztonság megtalálását forszírozza, így egyre inkább meglelhetjük a belső egyensúlyi állapotunkat. 

Amiben én biztos vagyok, arról tudok higgadt magabiztossággal nyilatkozni. Nem kell kiabálni, nem kell hadakozni. Tudom engedni a hangosságot elsuhanni mellettem, ahogy a befolyásolás is kevésbé lesz hatékony. A megingathatatlanság olyan bázis, amit a Bak Szaturnusz épít. 

A Bak Szaturnuszhoz jelenleg a Kos Mars kapcsolódik. 
A Mars erővel és bátorsággal segít, hogy képviselni is tudjuk azt a felelősségteljes véleményt, amit belső értékrendünk diktál. Nem kaszabol, nem csap nagy zajt, hanem rendíthetlenné teszi az akaratot. A Mars a Kosban ez az akarat maga. Az elhatározás ereje, a magabiztos erő, amivel önmagamat meg tudom védeni bárkivel szemben. 

És mint a Mátrixban Neo, már nem kell a lövedékek elöl elhajolni sem, mert azok lehullanak, mielőtt elérnének. A Bak Szatrunusz képviseli a felvállalt felelősséggel kialakított álláspontot, ez lesz a pajzs. Azt gondolnánk, hogy egy quadrát feszültséget szül. Igen, egy bizonytalan helyzetben. De a belső bizonyosság idején a Szaturnusz-Mars quadrát az statikus erő a karban és az öntudatban, ami fenntartja a pajzsot. 

A Szaturnusz hozza a belső önazonosságnak és hitelességnek azt a formáját, ami a felelősségvállalással van összefüggésben, míg a Mars a bátor megnyilvánulások, a konfrontáció képességet, és az önérdekek érvényesítését szimbolizálja. 

Ahogy látom, a külvilág olyan mértékben vonja el a támpontokat, és olyan sok bizonytalanságot tartalmaz, hogy már nincs mihez viszonyítva kialakítani az egyéni állásfoglalásokat. Arról nem is beszélve, hogy a különféle elveket valló csoportok bántóan lépnek fel egymás ellen, szinte már nem is akar az ember egyikhez vagy másikhoz nyíltan csatlakozni, mert a végletességgel már nem ért egyet. 

Marad az egyén számára, hogy úgy alakítson ki véleményt, ami kizárólag önmagáért való, csak a saját álláspontját tükrözi, az alapja a gondolkodás, és ezt már nyíltan, könnyen és önazonosan tudja felvállalni. 

Mi itt a lényeg? Talán a sokat emlegetett belső középpont. Valami önmagunkkal teljesen azonos érték. Amit bármikor fel tudunk vállalni, olyasmi, amiért felelősséget is tudunk vállalni, aminek a következményeit is átgondoltuk. Nem a hangosság az igazság mércéje. Itt is ez az elv érvényesül. 

A Szaturnuszhoz kötjük az ásványokat, azokat a kristályos szerkeztű, nagyon mélyen bújó értékeket, amiket a felszínrehozva, sokszor csiszolatlanul is hibátlanok. Csiszolással pedig az érték csak tovább nő. 

Így képzelem el az egyén szintjén kialakuló magabiztosságot. Olyan kincs, ami a felszínen csak sejteti jelenlétét, de "éles helyzetben" megnyilvánul és akkor ragyog - mások számára is értéket jelent. 

A Szaturunusz három évnyi Bakban való mozgása a végjátékához ér. Volt idő a bányászásra, mostanra legtöbbünk tudhatja, hogy milyen kincseket rejt a felelősségvállaló lelki mélysége. A Mars abban segít, hogy meg merjen mutatkozni a hosszú idő alatt kifejlődött kritsályosan precíz önbizalom. A hitelesség által, amit mondok, az belőlem fakad, és ezért támadhatatlanná tesz. A Mars legnagyobb ajándéka most, hogy a feltárulkozás révén tesz sérthetlenné. Ha én tudom, hogy mit miért csinálok, ebben higgadtan vagyok, önazonos, és cselekszem, akkor a cselekvésen át láthatóvá lesz mindaz, amit képviselek. Felelősen számolok a következményekkel, és vállalom a hozadékait egy-egy döntésemnek, cselekedetemnek. A Bak arra tanít, hogy a lehető legtisztább formában jelenítsük meg magunkat és gondolatainkat a tetteinkben. 

Lehetőséget kaptunk ebben az utolsó negyedévben, hogy megtapasztaljuk és megéljük a higgadtságot, a határozottságot, a felelősségvállalást, és a belső középpont egyensúlyát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése