Teljes Holdfogyatkozás 2011. június 15.

A Holdfogyatkozás lelki hatásai

Ősidők óta foglalkoztatja az embert a Hold, mint a legkönnyebben vizsgálható, és a legszembetűnőbben változó égitest. A Nap- és Holdfogyatkozások általában rémülettel, töltötték el a különböző történelmi korok embereit, mert keveset tudtak a jelenség okairól és természetéről. Ezért is kötődött ehhez az égi jelenséghez évszázadokon át, hogy negatív hatása van az emberek életére.
Ma is nagy csodálattal szemléljük a fogyatkozásokat, legyen az Nap vagy Hold, teljes vagy részleges. 


Ptolemaiosz szerint annyi hónapig tartott a Holdfogyatkozás hatása, ahány órán keresztül tartott  maga a jelenség. Vagyis ez a fogyatkozás közel 7 órás teljes időtartamával kicsit több, mint fél évre fog hatást gyakorolni. A hatások az esemény után napokkal, esetleg hetekkel kezdenek jelentkezni és kb. fél év alatt bontakoznak ki teljesen. 


A fogyatkozás - idegen nevén eklipsz - elsötétedésként mutatkozik meg, tehát az az életterület, melyet érint egy kis időre "elsötétül", megfogyatkozik, visszaesik az intenzitása. Változást vetít előre a jelenség, kritikus fordulatokat, kihívásokat mutat. Arról, hogy ezek milyen jellegűek, jelzést kaphatunk a fogyatkozás előtti-utáni pár nap eseményei alapján. 
Tekinthetjük ciklusok lezárásának, és új ciklusok kezdetének, ami akár jó is lehet. Bár az emberek nagyobb része nehezen engedi el a régit, és kezd az újba.  Ha tudni szeretnéd, hogy rád milyen hatással lehet, akkor érdemes a korábbi Holdfogyatkozások időpontjai alapján felidézni, milyen események zajlottak akkor, hogyan alakult utána az életed. 


Ez a mostani jelenség a Nyilas (Hold jegye) és az Ikrek (Nap jegye) jegyeket köti össze. Mondhatjuk, hogy azok, akiknek Nyilas Napja (Nov.23.-Dec.22.) vagy Ascendnese van, esetleg valamelyik bolygója a Nyilas 24°-hoz közel áll, fokozottabban részesülnek a Holdfogyatkozás hatásaiban. 
Az az életterület válik érintetté, amelyikre a születési horoszkópban az eklipsz esik. Például, ha valakinek Ikrek az Ascendense, akkor a fogyatkozás a párkapcsolati életterületét érinti, az komolyabb változásokra, esetleg új kapcsolatra vagy a régi kapcsolat teljes átalakulására számíthat.


Mivel a hónap végén összerendeződik egy nagyobb energiasugárzás, amiben 6 bolygó is részt vesz, érdemes ezt a Holdfogyatkozást annak az előfutáraként értelmezni. A fogyatkozás a változást segíti, és utána hamarosan (Június 28-a) lesz egy energialöket, tehát érdemes lehet tervezni vele. Aki elég bátor ahhoz, hogy szembe nézzen az életében bekövetkező változással, annak ez a két bolygóhatás nagy segítségére lehet. Határozd meg pontosan, hogy min kívánsz változtatni, vagy mit akarsz új alapokra helyezni, és készülj fel rá, hogy megfigyeld, a sorsod mire hívja fel a figyelmedet az eléd sodort eseményekkel, személyekkel.
Amennyiben valaki nem akar élni ezzel a lehetőséggel, egy olyan életszakaszra számíthat, amiben sok kihívással kell szembenéznie. A kapcsolataiban és ügyeiben nem annyira előre haladás, mint inkább összezavarodás, feszültség várható, mely végül mégis csak kimozdítja a dolgokat a régi helyzetükből.  


A Holdfogyatkozás csillagászati okai, tulajdonságai
2011. Június 15-én egy teljes, centrális Holdfogyatkozás volt megfigyelhető magyar idő szerint 20:30 és 01:01 között. A jelenség csúcspontja, vagyis a teljes fogyatkozás 22:13-23:03 óra között látszott. 
Magyarország földrajzi elhelyezkedése miatt a fogyatkozás legeleje, a részleges rész kezdete nem volt látható. 


A Hold a fogyatkozás idején a Kígyótartó csillagkép Tejútban húzódó része előtt, majd a Skorpió és a Nyilas csillagkép előtt volt látható, így az elsötétedés alatt különösen szép képet láthattunk az égboltról. 


Látványát tekintve Holdfogyatkozáskor nem feketévé válik a Hold felszín, hanem a Föld légkörén átszűrődő fény miatt a vörös árnyalataiban láthatjuk a Holdat, hasonlóan, mint amikor a nap vörös lesz napnyugtakor. Az, hogy a Hold színe mennyire lesz világos vagy sötét attól függ, hogy mennyi szálló anyag van a Föld magasabb légköreiben. Általában vulkánkitörések miatti por okoz sötét tónusú jelenséget, és a tisztább légrétegen átszűrődő napfény adja a narancsos, világosabb árnyalatokat.
A fogyatkozáskor látható színt az 1920-as évek elején bevezetett, úgynevezett Danjon skálán mérik. 


A Danjon-skála
0: nagyon sötét fogyatkozás. A Hold a teljes árnyék közepén láthatatlanná válik.
1: sötét fogyatkozás. A holdkorong barnásvörös, a felszíni részletek alig (vagy egyáltalán nem)              láthatók.
2: sötétvörös fogyatkozás. Az aránylag sötét belső árnyékrészt egy világosabb gyűrű övezi.
3: világosvörös fogyatkozás. A perem elég világos, a felszíni részletek jól láthatók.
4: nagyon világos fogyatkozás. A világos, narancsszínű árnyékmagot egy még fényesebb, kékes árnyalatú perem övezi.

Holdfogyatkozás mindig teliholdkor következik be, amikor  a Hold a fel- vagy leszálló Holdcsomó közvetlen közelében van. Fogyatkozás idején a Hold részben, vagy egészben a Föld árnyékéba kerül. 
Évente többször fordul elő Napfogyatkozás, mint Holdfogyatkozás, de a Holdfogyatkozás a Föld Hold felé forduló oldaláról mindenhonnan látszik, míg a Napfogyatkozás csak egy-egy sávból látható.

A Nap- és Holdfogyatkozás periodikusan jelentkezik. Az ismétlődéseket a Szárosz-ciklus írja le, melynek hossza 18 év 11 nap 8 óra. Egyszerre  42 ciklus zajlik párhuzamosan. Már a káldeusok is ismerték, bár ők csak a Holdfogyatkozásokra vonatkoztatták. 
Ebben a rendszerben a mostani fogyatkozás a 130. Szárosz ciklus 34. fogyatkozása. Egyike annak a 14 teljes Holdfogyatkozásnak, mely 1416 és 2678 között lesz megfigyelhető.

A mostani teljes Holdfogyatkozás éjszakáján az MCSE (Magyar Csillagászati Egyesület) , vagy társszervezetei az ország több pontján, sőt a határokon túl is szervezett távcsöves bemutatókat az alábbi helyszíneken és időpontokban.
http://www.mcse.hu/egyesuleti_hirek_2011/20110607-holdfogyatkozas.html


Helyszín
Időpont
Baja, Csillagvizsgáló, Tóth Kálmán u. 19.
20 órától 
Becsehely, Canis Minor Obszervatórium
19 órától 
Bóly, Batthyány tér
20:30-tól 
Budapest, Polaris Csillagvizsgáló (III. ker,, Laborc u. 2/C.)
20:30-tól
Budapest, Csepel: Daru-domb lábánál a Vásárhelyi Pál Szki. előtti észlelőrét)
20 órától
Budapest, Hármashatár-hegy Közös távcsövezés a hegycsúcson (MCSE-tagok)
20:30-tól 
Csíkszereda, a Hargita Megye Tanácsa előtti Taps tér, EMCSE 
21 órától
Dabas, Tesco parkoló mellett, az 5-ös úttal párhuzamosan (Kossuth Művelődési Központ, Hegyi Imre)
19 órától
Dávod, Május 1. utca végétől kb. 200 méterre lévő töltés sorompója mellett (Pócsai Sándor)
20:30-tól 
Dorog, Jubileum Park (Dorogi Csill. Klub)
19:00-tól
Dunaújváros, Bemutató az Aratók szoborcsoportnál, a Szép-kilátónál 
20:00-tól 
Eger, Dobó tér
21 órától
Fülöpszállás, focipálya, MCSE KCS, NACSK, TFE 
20:30-tól 
Gyergyószentmiklós, focipálya, EMCSE 
21 órától 
Győr, Egyetemi Csillagvizsgáló 
20:30-tól
Gyöngyös, Tesco parkoló (Praesepe Klub) 
20 órától 
Hegyhátsál, Csillagvizsgáló
20 órától 
Kecskemét, KEFO Csillagvizsgáló
21 órától 
Kiskunhalas, Városi Csillagvizsgáló
18 órától
Kisújszállás, bemutató az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskolában, Vígh Lajos tanár vezetésével
20 órától 
Kolozsvár, Csillagda

Nagyszénás, Kiss György Csillagda, Mira Szakkör 
20 órától 
Pécs, Budai Vámnál levő Tesco parkoló
20:30-tól 
Pilisborosjenő, játszótér, a PCSE bemutatója
20 órától 
Pomáz, Honalapítási emlékmű (Vizi Péter)
20 órától 
Sülysáp, a SACSE telke
20 órától
Sopron, Harkai plató (Stella Sopron) 
21 órától 
Székesfehérvár, Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló 
20 órától 
Szentmárton, Hargita megye (EMCSE, Fejér Szende) 

Szigliget, községi strand (Keszthelyi Sándor szervezésében) 
20:30-tól 
Szolnok, Hild tér, a TIT Kopernikusz Kör bemutatója 
20 órától 
Tatai Csillagvizsgáló 
20 órától 
Zalaegerszeg, Szent Kristóf szobor (Landorhegyi/Kispest u. kereszteződése)  
20:30-tól 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése