Fogyó Hold - Az elengedés időszaka - 1. rész - Ősz

Szűz és Mérleg  jegyben járó  Nap idején
Amikor a Teliholdat követően fogyni kezd a Hold, a szervezetünk és a lelkünk is az elengedésre hangolódik. Energiáink ilyenkor inkább a befelé fordulás és az önelemzés - néha önmarcangolás - irányába haladnak. A természet is hangolódik erre, így a növények gondozásában is az eltávolítással járó tevékenységek (metszés, gyom- és kártevőirtás) a leghatékonyabbak, szemben az ültetéssel, szaporítással. 
A fogyó Hold a visszavonulás ideje. Készülés az új ciklusra, ami az Újhold elérkezésével kezdődik. A Hold jegyhelyzete sem elhanyagolható, és minden holdfázisnak meg van a maga szerepe az ember életében.

A Nap és a Hold keringési pályájából adódóan évszakhoz kötődően mindig azonos jegyekben jönnek létre az adott holdfázisok, de nem a naptári dátumok szerint, hanem az állatövi jegyek szerint. Ez azt is jelenti, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy egy téli, vagy egy nyári fogyóholdról beszélünk-e. Mivel a szervezetünk a természettel azonos ritmusban jár, a tavaszi fogyóhold a tél maradványainak elengedésében, míg az őszi az év során felgyűlt és télre már nem tovább hurcolandó dolgok elengedésében segít. A Hold - és perszer a Nap - jegyhelyzetétől függően az érzelmi kötődések sem egyformák, így az elengedés, a változás sem ugyanannyira könnyű.

Ebben a sorozatban az év minden fogyó fázisban lévő Hold helyzetére találsz tanácsot, amit végig vezetve segíthet akár  egy "egész  éves rendrakásban".

Az aktuális állással kezdve:

Szűz Nap mellett létrejövő fogyó Hold állások
Halak Telihold - Feszültség a határozottság és a határozatlanság között. Nehéz időszak a Szűz és Halak jegyűeknek. 
Feladat: elengedni a túl szűk korlátokat, amik csak gátolják az érzelmi szabadságot, felszabadultságot.

Kos Elhintő Hold - Nehezít az elengedést, mert önfejűsége miatt nem látja a környezetét, egyfajta szűklátókörűség. 

Feladat: elengedni a dacot, és segítséget elfogadni. Lehetőséget adni más nézőpontoknak is.

Bika Elhintő Hold - Segít elengedni, mert a racionális érveket érzelmileg is megtámogatja. 

Feladat: tisztázni, hogy mit miért tartunk magunknál, magunkban. Ami nem indokolt, azt elengedni.

Ikrek Utolsó negyed - Nehezíti az elengedést, mert sietni akar, túl akar lenni rajta, vagy elkerülő úton jár. 

Feladat: Felismerni, hogy mikor akarunk megúszni valamit, vagy egy konfliktust elkerülni. Alkalmazni a jó értelembe vett önkritikát.

Rák Utolsó negyed - Segíti az elengedést, mert együttérzően fordul önmaga felé is. 

Feladat: felismerni, hogy a gyengeségeink is mi magunk vagyunk. Ennek elfogadása a maximalizmus elengedése. 

Oroszlán Balzsamos Hold - Segíti az elengedést, mert a maga kezébe veszi az irányítást. 

Feladat: elengedni a rossz tanácsadókat, legyen az személy, könyv, hitrendszer.



Mérleg Nap mellett létrejövő fogyó Hold állások
Kos Telihold - Feszültség a konfliktus elkerülése és felvállalása között. Nehéz időszak a Mérleg és a Kos jegyűeknek. 
Feladat: megtalálni a konfliktus kerülés, illetve felvállalás másodlagos jelentőségét, hasznát.

Bika Elhintő Hold - Nehezíti az elengedést, mert ragaszkodik érzelmi szinten a saját tárgyaihoz. 
Feladat: legalább egy dolgot elajándékozni, vagy kidobni.

Ikrek Elhintő Hold - Segíti az elengedést, mivel a levegő elem nem kötődik mélyen. 
Feladat: racionális, szoros, de betartható terv a barátokkal való kapcsolattartásra.

Rák Utolsó negyed - Nehezíti az elengedést, mert a végleges érzelmi feldolgozást késlelteti. 
Feladat: racionális és érzelmi összehasonlítás (nagyon objektíven) arról, amihez ragaszkodunk. Előnyök, hátrányok felsorolása egymás mellett.

Oroszlán Utolsó negyed - Segíti az elengedést, mert barátokkal veszi körbe magát. 
Feladat: elmenni bulizni, és rájönni, hogy még megy a kommunikáció idegenekkel is. 

Szűz Balzsamos Hold - Segít elengedni, mert van rendszer, amihez tarthatja magát. 
Feladat: megalkotni, vagy a meglévő túlélési tervet pontosítani, és az első lépést meg is tenni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése