2012.május 13. Részletes napi előrejelzés

Tudom, hogy ez érdekesebb és érthetőbb, így előre teszem az összefoglalást, de érdemes elolvasni a részletes dolgokat is, hátha könnyebb megérteni a történések láncolatát.

Na szóval egy kis napi aktualitás a következő 36 órára!

A napunk sok érdekes élményt hozhat, ami arra összpontosul, hogy minél jobban megértsük,  a környezetünk nem más, mint a visszatükröződése annak, ami bennünk belül él. 
De gyakorlatiasabban fogalmazva, 
Szerelemben  és emberi kapcsolatokban sok az érzelem, sok az intenzitás, kiemelt szerepet kap az érzelmek kifejezése, ami most nem hoz azonnali hatást, de fontos megtenni a lehetséges lépéseket. A romantika fel-fel lobban, és a mélység társul hozzá. Értéket képez az együtt töltött idő. A vitás helyzetek mégis kemények, és nagyon makacs módon ütköznek az érvek. Az igazságérzet a plafont verdesi. A végső értelme mindennek, hogy igazolja, vagy cáfolja a hiedelmeinket a kapcsolatunkat illetően. Hosszú távon ezek a felismerések sokat érnek.
Üzleti tevékenységben nagyon figyeljünk a üzletfelünkre, függetlenül attól, hogy van-e aktív kommunikáció, mert most a megérzések beválhatnak. A másik fél viszont nem feltétlenül tisztességes. Ügyelni kell a támadási felületekre. Sokoldalú üzleti tapasztalatra tehetünk szert a következő 2 napban.
Spirituális szempontból az ennyire sok együtthatás mindig provokatív. Nem a kellemes oldalát szokta mutatni, hanem olyan helyzeteket teremt körénk, ahol felszínre jöhetnek a fontos dolgok, és értékes tapasztalások birtokába juthatunk.  Kiélezett figyelmet igényel, hogy ne a bosszankodással töltsük az időnket, hanem a lényeget látva éljük meg a történéseinket. 

2012. május 12-én
21 óra (a Vénusz stagnál május 18-ig) minden érzelmi és anyagi kezdeményezésünk lelassul, esetleg megragad egy ponton. Nem várható kedvező előrelépés, de szerencsére nem is veti vissza semmi eddig elért eredményeinket. Vagyis aki szerelmi téren vár változást, most még várnia kell, de talán nem lesz hiábavaló ez a türelem.
Az anyagiak terén függőben lévő ügyeinkben tárgyalások egyeztetések ugyan lehetnek, de mérvadó előrelépés nem. 
23 órakor (Hold Nap quadrát) ugyan ez egy gyorsan múló hatás, de egész nap ez a katarzis készült elő. Az egó dolgozik az érzelmekkel szembe. Ugyan nem akarunk nagyon bevonódni a hétköznapok apró-cseprő dolgaiba,  de ha muszáj, akkor arrogánsan, és akadékoskodóan tesszük.
Éjfélkor összeáll a (Hold a Jupiterrel quadrát, és a Vénusszal trigon) az érzelmi élmények megsokasodnak. A makacsság a tetőfokára hág, lehet, hogy görcsösen ragaszkodunk egy elvhez, holott máskor simán túllépnénk a dolgon. Ez a hatás a Hold gyors mozgása miatt hamar gyengül, így a nehezen induló ismeretségek is beindulhatnak az éjszaka második felében - feltéve, ha éppen új ismeretségeket kötünk, mondjuk egy szórakozó helyen. A másik hatás, ami éjfélkor teljesedik ki, és aztán egyre csökken az ereje, hogy szenvedélyes, erős szexuális kisugárzásunk lesz, amit az ellenkező nem romantikus érzelmekkel honorál. Nem kell megijedni, nem annyira elragadó, hogy bajba jutnánk miatta, inkább egy jóleső flört élmény, ami erősíti az önbizalmunkat. 
2013.május 13.
02 órakor (Hold Szaturnusz trigon) az érzelmek és a megfontoltság kézen fogva járnak, kiemelik a verbális képességeket, és komoly, de empatikus hangulatba hoznak. Szerencsére ez együtt hat a fentebb leírt romantikus tapasztalattal, ezért megalapozhat egy olyan kapcsolatot, ami később is értékesnek bizonyul.A meglévő szerelemben pedig felidézi a kapcsolat lényegét, ami a párt összetartja. 
10 óra (Jupiter Nap együttállás) - az egó a csúcson jár, mindent jobban tudunk, mint a másik, de szerencsére a kellemetlen makacsság visszahúzódik, így érvényesülni tud az optimista magabiztosság. Ezzel együtt nehezen viseljük úgy az igazságtalanságot, mint a velünk szembeszegülőket. A személyes megnyilatkozásokat a bölcsesség, és a tekintély járja át. Szerencsés nap lehet ez az átlagnál több embernek egyszerre. (május 16-ig érvényesül, de egyre csökkenő erővel)
20 óra (Hold Neptunusz együttállás) A Halakba lépett a Hold, ezért az érzékenység a tetőfokára hág. A kapcsolat, ami ekkor élesedik nagyon felfokozza az empátiát, és a hangulati kilengéseket. A fantázia, az álmok világa, a drogok és alkohol hatása, és az allergiás hatások megsokszorozódnak. Meditációk és transz utazások esetén a szokásosnál intenzívebb élményekben lesz részünk, és sajnos nagyobb az esély, hogy olyan energiákat veszünk fel, ami nem a miénk, és nem is támogat.
21 óra (Merkúr Mars trigon - átfutó a Plútóval!) - a gondolkodás olyan kombinációkra lesz képes, amit korábban nem nagyon tudott. Marad a logika talaján, és nem is nagyon tud elvonatkoztatni, de felgyorsul, és nagyon praktikus tanácsokkal lát el minket. Ugyanez a hatás, az általános közlekedés és mozgási sebességet is növeli. Nem lehetetlen, hogy a sebesség miatt több baleset is lesz, sajnos egyszerre sok embert érintő tragédiák is történhetnek. 
Nap Jupiter Plútó 135 fok - Kedvezően hatnak egymásra ezek a bolygók, viszont nem a szokásos, kiszámítható módon, hanem valahonnan, ahonnan nem is számítunk rá kapunk támogatást valakitől, aki hatalommal bír. Előfordulhat, hogy egyszerre több személy, vagy csoport keresi a társaságunkat, vagy lesz kíváncsi a véleményünkre. Üzletkötéshez kellemes hatás 15-n a legerősebb, de már most is hat.
Nap Jupiter Szaturnusz 150 fok - a legkevésbé bíztató hatás. Szintén 15-én lesz a legerősebb, de már most is nagyon dolgozik. A jelentése, hogy amit az egónk kitervel, és ami a belső motivációnk, az nem azonos, ezáltal hoz olyan helyzetbe ez a kettősség, ahol meg kell tapasztalni a korlátainkat. Ilyenkor minden lehet, a mozgásban való korlátozástól elkezdve (kerékbilincs és lábtörés is lehet) az önkifejezésben és önbizalomban való korlátozáson keresztül (nem dicsérnek, nem ismernek el, nem hallgatnak meg stb.) a legkomolyabb karmikus akadályok elénk állításáig, amit most le lehet győzni.
Mars Hold szembenállás - az érzelmek agresszívek, lobbanékonyak lesznek, (14-én hajnalban a legerősebb) a sértődékenység is fokozódik.  
Plútó Uránusz quadrát - A balesetek felelőse (június 12-én lesz a legerősebb). Eléggé rég óta fennáll a kapcsolat, és még így is lesz egy ideig. Nem kellene különösen nagy jelentőséget tulajdonítani neki, ha nem lenne mellette ennyi más erős hatás. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése